Határtalan boldogság-3. fejezet

3. fejezet

Itt van az új feji, ahogy ígértem. Komikat kérek!!!

Reggel az eső kopogására ébredtem fel, amire egy kicsit dühös voltam,de annál inkább idegesebb a suli miatt. Mire leértem anya már régen elment dolgozni. Mikor bementem a konyhába, hogy reggelizzek valamilyen kis cetlire lettem figyelmes az asztalon.
Hamar el kellett mennem, dolgozni. Ügyes légy a suliban. Szorítok neked. Este találkozunk. Szeretlek: Anya
„ Hát persze. Ő mindig korán elmegy. Ő Anya, aki sokat dolgozik. „-gondoltam magamban. Miután megreggeliztem felmentem összepakolni a tanszereimet és elindultam az iskolába. A suli tőlünk 1km-re volt. Így hamar odaértem gyalog. Sehogy se tudtam volna eltévedni, mert egy óriási tábla majdnem kibökte a szememet. Forks-i Gimnázium. Mikor beértem a suli parkolójába rögtön egy ezüst Volvóba ütközött a szemem. Azt hittem, hogy itt nem feltűnösködnek, de ezek szerint igen. Mikor kinyílt a Volvo ajtaja öt hihetetlen gyönyörű tinédzser szállt ki. Hirtelen elállt a lélegzetem. Olyan gyönyörűek voltak, mint a kifutón a modellek. Három fiú és két lány szállt ki a kocsiból. Az egyik fiú nagyon izmos, mackós testű volt nagyon sötét és rövid hajjal, a másik szőke hajú volt és a harmadik aranybarna színű haja volt. A magasabbik lánynak szőke haja volt, mint az egyik fiúnak. A másik lány alacsonyabb volt a szőke hajú lánytól. Olyan kobold tekintetű volt rövid sötét barna hajjal, de fülig ért a szája. Mindegyiknek falfehér bőre volt. Lehet, hogy testvérek és ez a közös tulajdonságuk, de mást nem nagyon fedeztem fel, amiben még hasonlítanának. Olyan gyönyörűek voltak, mint az angyalok, akik most szálltak le a mennyből. És az öt angyal közül az aranybarna hajú srác volt a legtermészetfelettibb arcú. Nem is tudom, hogy lehet ilyen. Elég sok ideig bámulhattam őket, mert egyszer csak a jelzőcsöngő szólalt meg. Gyorsan megkerestem a titkárságot, ahol kaptam egy órarendet és egy térképet, amin be voltak jelölve, hogy melyik terem hol van. Első órám matematika volt. Gyorsan megkerestem a termet és bementem, mert már csak percek voltak a becsöngetésig. Nagyon meglepődtem, mert én érkeztem be elsőnek a terembe, így hálát adtam az égnek, hogy találok magamnak egy üres helyet. Találtam is az utolsó padban és le is ültem. Amikor láttam, hogy szállingóznak befelé a diákok el kezdett görcsölni a hasam, nehogy valaki helyére leültem. Szerencsére nem ültem le senki helyére. Mikor mindenki beérkezett az osztályba, utoljára az aranybarna hajú fiú jött be az ajtón. Olyan kecsesen mozgott és ült le a helyére, mintha balett táncos lenne. Mellettem volt az utolsó üres hely, ezért helyet foglalt mellettem. Nem is köszönt és nem is mutatkozott de, amikor helyet foglalt, így én sem szóltam hozzá. Egész órán ökölbe volt szorítva a keze,hogy még az inak is jól kirajzolódtak a sima és hófehér bőrén. „ Nem tudom, hogy mi a baja lehet. Lehet, hogy rám haragszik? De miért? Nem is csináltam semmi olyan dolgot, amivel felidegesítettem volna. „- tűnődtem magamban. Mikor kicsengettek gyorsan összepakoltam a cuccaimat és fordultam volna a padtársam felé, de már csak a hűlt helyét találtam. „ Hova tűnt? Remélem nem miattam viharzott ki a teremből. „-aggódtam magamban. Mikor indultam volna ki a teremből valaki utánam szólt.
- Hé, várj meg. –mondta a hang. Megálltam és hátrafordultam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ki szólított meg. Egy lány volt az. Szőke hajában fekete melírok voltak benne. A szemét fekete festékkel kente ki.
- Szia. Te vagy az új lány, igaz? Stella vagyok. –mondta és odanyújtotta a kezét nekem.
- Szia. Én meg Camill. – mondtam és megráztam a kezét.
- Milyen órád jön? –kérdezte. Gyorsan előhúztam a táskámból az órarendemet, nehogy megváratassam és megnéztem a következő órámat.
- Azt hiszem, hogy angol. –mondtam kicsit elbizonytalanodva.
- Nekem is. Megmutatom neked, hogy hol van a terem. Gyere! –mosolygott rám Stella.
- Köszönöm. –mondtam és elindultunk a terem felé. Majdnem az egész iskolát körbe jártuk, hogy elérhessük a termünket.
- Van kedved velünk ebédelni? Pár barátom szívesen megismerne téged. –mondta mikor már majdnem elértük a terem ajtaját.
- Örömmel. – egyeztem bele.
- Akkor ebédnél találkozunk. Szia. –mondta és bement a terembe, hogy elfoglalhassa a helyét. Én is találtam egy üres padot a terem végében és helyet foglaltam. Az angol óra hamar eltelt, úgy, mint a többi órám is. Éppen az ebédlő felé mentem, amit megbeszéltünk Stellával, hogy ott találkozunk, de nem találtam. Éppen indultam az ebédlő ajtaja felé, hogy benézzek, hogy talán bement-e, amikor két hideg két érintette meg a vállamat. Nagyon megijedtem és gyorsan megfordultam, hogy megnézhessem, hogy ki az, de nem láttam senkit a közelemben. „ Ki űz velem ilyen hülye játékot? Egyáltalán nem vicces.”- mérgelődtem magamban. Mikor vissza akartam fordulni megint két hideg kéz fogta közre az arcomat, de megint nem láttam semmit. Kezdtem félni nagyon. Hirtelen eltűnt a hideg kéz és utána nem is éreztem már. Ahol megérintett a hideg kéz ott azon a helyen felforrósodott a bőröm. Teljesen össze voltam zavarodva. Le voltam dermedve. A lábam belegyökerezett a földbe, még mozdulni sem akart. Nem tudtam, hogy mit csináljak. A távolban meghallottam Stella hangját, hogy az én nevemet kiabálja. A hang irányába fordultam és megláttam Stella dühös arcát.